Megbízó

Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv, mely a költségvetés végrehajtása során a pénzforgalom lebonyolításáért, az elszámolásokért, költségvetési pozíciók előrejelzéséért, likviditás menedzseléséért, továbbá meghatározott adatszolgáltatásokért felelős.

Szektor: IT, Közigazgatás

Feladat

A fent említett rendszer kezeli többféle támogatással kapcsolatos kérelem beérkeztetését, iktatását, feldolgozását, kifizetését, statisztikák készítését és adatok tárolását. A feladatunk a projekt kapcsán az egészségbiztosítási területhez köthető feladatokat egy rendszerbe integrálni, kezdve a különböző csatornán beérkező kérelmek fogadásától egészen az utólagos statisztikák elkészítéséig.

Az utazási költségtérítési rendszer bevezetését megelőzően a betegeknek a támogatás kérelmezése előtt a háziorvosukhoz kellett menniük a támogatási igényt jelezni, majd az utazásokhoz köthető jegyeket és számlákat össze kellett gyűjteniük, melyet kizárólag személyesen vagy postai úton tudtak eljuttatni a Megbízónkhoz. Utóbbi rengeteg adminisztrációs feladattal és hibalehetőséggel járt, valamint az ügyfelek számára is időigényes volt az eljárás teljesítése.

A cél egy olyan új rendszer kiépítése, amely eltér a korábbi szokásrendtől, automatizálja a folyamatokat, amellyel hatékonyabb működést tudnak biztosítani, minimalizálni lehet a hibalehetőségek számát, valamint felhasználóbarát felületet nyújt a Megbízó kollégái számára.

Megvalósítás

A projekt megvalósítása 2021 márciusában az igényegyeztető felmérésekkel indult, ahol megismertük a megrendelői igényeket, valamint bemutattuk a rendszer képességeit, és összehangba hoztuk a szakmai igényeket a rendszer technikai tulajdonságaival.

Az igények tisztázása után a korábbi papíralapú kérelmek alapján létrehoztuk a rendszerfelületeket az ellátásra vonatkozóan.

Ezzel párhuzamosan, a szükséges egyeztetéseket követően létrehoztuk az interfész kapcsolatokat, melyek a kérelmekről beérkező adatok ellenőrzésére szolgálnak, például, hogy a szolgáltatást igénybe vevőnek van-e valid biztosítása.

Rendszerintegrációk segítségével hozzáférünk azokhoz az adatokhoz is, amelyeket a kezelőorvosok rögzítenek a beteglátogatásokról.

Létrehoztunk egy településmátrixot, ami kiszámolja a magyarországi települések közötti távolságokat.

Ezután elkészítettük a szükséges ütközésvizsgálatokat, majd a pénzügyekkel és utalásokkal kapcsolatos fejlesztéseket, illetve létrehoztuk a rendszerből kiküldésre kerülő dokumentum sablonokat.

A fejlesztés során háromféle ügytípust különböztettünk meg:

  • Utazási költségtérítés, amit bárki igénybe vehet
  • Sajátos nevelési igényű gyerekek részére történő utazási költségtérítés
  • Önkormányzatok által benyújtott igények

Az ügyek kezelése során kiküldésre kerülhetnek különböző kommunikációs csatornákon a rendszerben generált iratok. (megállapító sablon, elutasító határozat, tényállástisztázás stb.)

Az elektronikus kérelmek esetén már automata ügyfeldolgozás történik, a rendszer képes meghozni az elvárt döntést – a beérkezett adatok alapján – a támogatás megítélése vagy elutasítása kapcsán.

Utolsó lépésként elkészítettük a riportokhoz és kimutatásokhoz szükséges interaktív felületet és adatstruktúrát.

Az éles működés indulását követően felmerült igények alapján is kerültek be új funkciók a rendszerbe. Ilyen például az automata ügyfeldolgozás, ami azt a cél szolgálja, hogy a pénz automatizált kiutalását követően az ügy is automatikusan lezárásra kerüljön.

Eredmény

A projekt indulásakor az elsődleges elvárás a kérelmek befogadására és feldolgozására alkalmas felhasználóbarát felülettel rendelkező rendszer álljon az ügyintézők rendelkezésére. A megrendelő számára ezt biztosítanunk és azóta is folyamatában kezeljük a beérkező igényeket, mely nagyban köszönhető a teljes projektcsapat rugalmas és profi hozzáállásnak, illetve a két fél közötti szoros együttműködésnek, ami igazán gördülékennyé és hatékonnyá teszi a közös munkát.

A támogatási igénylés előtt a betegnek már nem kell a háziorvoshoz elmennie, a kezelőorvos rögzíti elektronikusan a megfelelő adatokat a megjelenés igazolására. Ezt követően a hivatalos igénylést már Ügyfélkapun keresztül is be tudja adni a beteg elektronikusan, valamint postán és személyesen is van továbbra is lehetősége leadni a dokumentációt, viszont ehhez már nem szükséges csatolni a menetjegyeket sem.